2010. október 27., szerda

Pif Jucinak :-)

Rendhagyó módon most nem az első pif-es jelentkezőnek készítettem el először az ajándékot, hanem a legutolsónak. Ennek pedig az az oka, hogy Juci már több, mint egy éve várakozik az ajándékára, mert az előző helyről nem kapta meg.
Az első képen levő Galaxy bogyós nyaklánc a pif-em Jucinak.
Úgy készítettem el a láncot, hogy  magában is hordható, és a medálokkal variálható legyen.
A másik két medált köszönetképpen készítettem, amiért Juci megtanított bogyót horgolni. Köszönöm szépen itt is Juci, és viseld egészséggel!!! :-)





23 megjegyzés:

  1. guauuuu!!! son muy bonitos, me lso quedo todos

    VálaszTörlés
  2. Szenzációs, mind ötletben, mind szépségben, le a kalappal!!:))

    VálaszTörlés
  3. Jajj, nagyon nagyon szépek, igazán!!! Én még nagyon új gyöngyöző vagyok, pont most ezt a bogyó horgolást szeretném mindenáron megtanulni, de sehol sem találok hozzá leirást a neten! Tudnál kérlek segiteni? Közben ma már sikerült be peyot-oznom egy gömböt, de ugye ez nem az a technika amit Te használsz? Előre is köszönöm a segitséget. Egy csodáló

    VálaszTörlés
  4. Hát lennék Juci több szempontból is:)Zseniálisan horgol bogyót,hurkát és hát ezek az ajándékok:)))Irigylésre méltó mindhárom!!!Gratulálok Kriszta!!!Gyönyörűek!

    VálaszTörlés
  5. Szuper az ötlet, hogy többfajta medállal is hordható a lánc! :) Alíz

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm lányok! :-)
    Kedves "Csodálóm":D Juci tanfolyamain elsajátíthatod ezt a tudást (is) többek között. Menj a blogbejegyzés "Juci" linkjére, és a blogján találod magad. Ott pedig megtalálod az elérhetőségeit...a többi a Te dolgod. Sok sikert! :-)
    Alíz, már a Tiéd is a fejemben van, hamarosan meglesznek a gyöngyök is hozzá.:D

    VálaszTörlés
  7. Igazi gyönyörűségek, csodaszép színekben!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon nagyon szuper megoldás, ez a cserélhető medál rész!!!!!!!!!!!!! Csúcs, a szinek is és a forma is!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  9. Fantasztikus ajándékot készítettél!!!!!.....és ez a cserélhető medál....szuper!!!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jó lett! Ezek után ismét kezdek izgulni, hogy mit is fogok kapni. :) És biztos jó lesz amit kitaláltam Neked???? Lehet olyan dolgot készíteni, aminek igazán örülnél és nem tudod esetleg megcsinálni???? áááááááááá De nem adom fel, töröm a fejem!!! Még visszatérek! :)

    VálaszTörlés
  11. Remélem legközelebb el tudok menni Juci tanfolyamára és akkor személyesen is megismerhetjük egymást. Én nagyon várom! :)

    VálaszTörlés
  12. Szuper jó ötlet, a variálható medál!
    ...és persze mindegyik gyönyörű! Csodaszép ajándékot készítettél!!!
    :-)))

    VálaszTörlés
  13. Imádom ezeket a nyaklánc!
    Minden nagyon szép!
    Gyönyörű színek!

    VálaszTörlés
  14. Nagyon szép színeket használtál, és tetszik az ötlet, hogy így variálható a medálrész!

    VálaszTörlés
  15. Kedves Kriszta!
    Itt is nagyon szépen köszönöm ezeket a csodás ajándékokat! a színeket nagyon eltalátad, mert most hirtelen nagyon zöldes lettem :)
    Nagyon klassz a nyaklánc és a medálok is! Nagyon szép munka! Köszönöm Neked mindet!
    Puszi!! :)

    VálaszTörlés
  16. wowwww!!!! mestermű,szia..Ross Italia

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm szépen!!!!! :-)
    Ágota ne aggódj annyit! Szerintem egyáltalán nincs rá okod! :D

    VálaszTörlés
  18. Nagyon klassz ajándékot készítettél! Mindegyik medál nagyon tetszik!!

    VálaszTörlés
  19. Precioso!!!!!!!!!, maravilloso.!!!!

    VálaszTörlés
  20. Ez gyönyörűséges lett! Imádom a zöldet! :)

    VálaszTörlés