2010. június 4., péntek

Horgoltam és egyebek :-)


Természetesen még ha nem is volt időm mostanában, akkor sem tudtam elszakadni a gyöngyöktől. :-) Naponta ha csak néhány percet is, de azért gyöngyöztem. És mivel idő szűkében voltam, ezért meg kellett gondolnom, hogy mibe fogjak. A horgolást már régóta kinéztem magamnak. Szerencsére sikerült!!! Az első sor után a másodikat nem volt könnyű összekapcsolni. Jó párszor lebontottam, mire össze jött, de most hogy már tudom, nem is olyan bonyolult. :D

A horgolást két leírás együttes böngészéséből tanultam meg: ez és ez segített.

A fülit nem akartam feltenni a blogra, mert nagyon egyszerű, de így lett teljes. Szerintem beleillik a szettbe.
A nyakláncot úgy készítettem, hogy önmagában és a hozzácsatolható medállal együtt is hordható. Anikó csodálatos ékszerei adták hozzá az inspirációt. Köszönöm!!! :-)
A karkötő mintáját Julcsitól kaptam, amit nem tudok elégszer megköszönni, mert annyira tetszik! :-)


Ezt a szettet Gréti lányom tanító nénijének készítettem nagy-nagy szeretettel és hálával. Remélem, tetszik majd neki. :-)

16 megjegyzés:

  1. Ügyes vagy!Biztos tetszeni fog a tanító néninek:)

    VálaszTörlés
  2. Szuper lett ez a szett! Ha pedig ez az első horgolásod, akkor hihetetlenül ügyes vagy! :) Alíz

    VálaszTörlés
  3. Számomra ez a szett maga a tökély! A színek, a minták, minden, úgy, ahogy van. Biztosan nagyon fog örülni a tanító néni.

    VálaszTörlés
  4. Fantasztikusan szép lett minden!!!!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon elegáns mindegyik!Én is most állok majd neki a horgolásnak és mindenkitől azt hallom, hogy az a fránya második sor..:-(( Remélem nekem is összejön!A Tied nagyon jó lett!!!!

    VálaszTörlés
  6. Nem is tudom melyik tetszik jobban, gyönyörüek!
    Es a füli nagyon edes igy magaban is!

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen!!! :D
    Ez a második horgolásom. Legelőször 8-as gyönggyel próbálkoztam, három színnel. Grétinek lett belőle egy karkötő.
    Ha most szeretnétek megtanulni, mint pl. Emmike is, azt ajánlom, hogy több színnel kezdjétek, mert az elején a színek segítettek, hogy tudjam, melyik következik.

    VálaszTörlés
  8. Örülök, hogy jutott időd, kicsit gyöngyözni is!!!
    Fantasztikusan szép mindegyik!!! Gratulálok!
    Biztos sikere lesz!!! :-)))

    VálaszTörlés
  9. Szia Kriszti! :) Nagyon örülök, hogy megtanultál horgolni, szerintem szuper jó kis technika, és ahogy a soraidat olvastam, úgy gondolom, hogy neked is tetszik?! :)
    Gyönyörűséges szettet alkottál, és szerintem nagyon jól tetted, hogy a fülikét is megmutattad, mert így teljes. Nem is kellett volna hozzá extrább, több fülbevaló, mert akkor elvinné a figyelmet a nyakláncról, ami valami fennséges! :)
    Gratulálok!
    (És aranyos vagy, hogy megemlítettél! :) Örülök, ha inspirálónak tartassz! :)
    Puszi!

    VálaszTörlés
  10. Kriszta!
    Ezek gyönyörűek lettek!!Nagyon köszönöm,hogy belinkelted,ahol megtalálhatom a horgolás menetét!!Már csak tű kell és én is horgolhatok.Nagyon szép lett a karkötö is!Nagyon elegáns:)

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm szépen!!!
    Az biztos, hogy nem ez lesz az utolsó horgolásom. Jó volt horgolni. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom! :-)
    Ildi, nagyon szívesen! Örülök, ha segíthetek! :D

    VálaszTörlés
  12. fantasztikus szettet kanyarintottál!:) finom , elegáns és gyönyörű!!!:)

    VálaszTörlés